XXVII. Naraku új teste

-          Inuyasha! – kiáltotta az átalakult Kirarán lebegő Kagome.

-         Kagome-sama, te vagy az? – kérdezte valaki a sötétben.

-         Miroku! Sango! Ti vagytok azok? – repült ki a lány az alagút végére és leszállt a macskadémon hátáról.

Egy hatalmas aknában találta magát. Minden szinten járatok nyíltak bele, a végét nem látta a homálytól, felfelé pedig csak egy, egy forintosnyi lyukon szűrődött be fény. A fölötte lévő szint egyik alagútjának torkában a szellemirtó és a szerzetes állt.

-          Kagome! Hogy kerülsz ide? – kérdezte a lány.

-         Inuyasha bejött, és Kougával utána jöttem, de őt elnyelték a falak útközben.

-         Te jó ég! – sóhajtott a szerzetes.

Ám abban a percben remegni kezdett az egész hegy. Az akna közepéből egy indaszerű öles nyúlvány csapott felfelé. Egy inda a Sango és Miroku felé csapott, leszakítva a lábuk alól a talajt. Kirara mordulva a levegőbe szökkent és elkapat őket zuhanás közben, ám a következő inda mindhármukat a falhoz préselte és lefogta. Kagome felé is szállt egy csapás, ő sikítva a mélybe zuhant, ám Shippou hősiesen átváltozott és nagy rózsaszín lufiként lebegve tartotta meg a lányt.

Az inda egyre feljebb nőtt, és a végén kibukkant belőle Inuyasha feje és felsőteste.

-          Inuyasha! – kiáltotta a megrémült Kagome és Shippouval az ájult hanyouhoz szállt.

Fellépett a nyúlványra és ébresztgetni kezdte a fiút. Közben próbálta kiszabadítani.

-          Inuyasha! Inuyasha! Kérlek, kelj fel! Hallasz?

-         Kagome, te vagy az? – kérdezte a hanyou.

-         Szóval te is magadhoz tértél? – kérdezte egy hideg és visszataszító hang a fejük felöl.

Mindenki arra nézett. Naraku testetlen feje lebegett ott. Aztán végignézett mind annyikon és elmosolyodott.

-          Szóval mindenki eljött hogy lássátok az új testem? – kérdezte, és remegni kezdett a hegy.

A majdnem teljes ékkő jelent meg a szellem alatt, ami szépen lassan szólítani kezdte a többi szilánkot. A nyúlványban megjelent Bankotsu csontváza és alabárdja, amiből 3 szilánk repült ki. Aztán Inuyashához kúszott egy nyúlvány és befúrta magát a fiú fölsője alá, ahonnan újabb szilánkok kerültek elő. Mikor ezzel végzett, a szilánkok Naraku köré rendeződtek, majd erős fény mellett, annak testnélküli alakja változni kezdett.

Pár perc múlva egy hatalmas és erős szellem lebegett előttük. A hátából furcsa nyúlványok álltak ki, erős páncélzatot és giccses lila-szürke ruhákat viselt. Hosszú, hullámos fekete haja kibontva csillogott a vállán. Mikor végzett az alakulással megjelent körülötte a rózsaszín erőtér.

-          Örülök, hogy eljöttetek! – szólalt meg újra Naraku. – Az előadásnak vége, de ti sajnos most meg fogtok halni!

-         Felejtsd el! – ordította a hanyou, miközben próbálta magát kitépni az indák szorításából.

-         Én most távozok, mert még dolgom van! Nektek meg remélem hosszú és fájdalmas halálotok lesz! – nézett az emberekre Naraku.

-         Csak szeretnéd! – mosolyodott el Inu és egyik kezét kitépte a szorításból.

Kezén megvillantak a karmok és egész teste szabaddá vált. De ahol az indákat széttépte mérges gőzök és emésztőnedvek folytak szanaszét.

-          Amint látjátok immár az egész hegy az én testem, úgyhogy biztos, hogy meghaltok!

-         Te leszel, aki meghal! – kiáltotta a hanyou és elrúgta magát egyenesen Naraku felé.

Mikor elérte kezét felemelte és felkiáltott:

-          Sankon-Tesusou!

-         Ne legyél nevetséges Inuyasha! – mosolygott sértetlenül Naraku a pajzsa mögül. – Egy karom csapással akarsz megölni?

-         Te akartad! – válaszolta a hanyou és a Tetsusaiga üres tokját előkapta az oldaláról: Tetsusaiga! – kiáltotta a semmibe.

Pár pillanat múlva a kard hegye megjelent az akna oldalából, széthasította azt és a hüvelye felé szállt. Közben a levegőbe emésztőnedv és mérges gőzök szaga vegyült. Inuyasha röptében elkapta a kardot, ami a kezében átváltozott.

-          Inuyasha, te soha nem adod fel? – kérdezte a szellem, de hírtelen felkapta a fejét és az egyik megmaradt járat felé pillantott – Vendégünk jön!

A járatból egy lila gömböcske szállt ki, pont olyan, mint Naraku pajzsa. A szellem elé repült, és amikor a fénye elült tisztán ki lehetett venni benne Kouga a farkas szellem ájult testét. Naraku rá nézett és a saját pajzsa mögé húzta.

- Kouga! – kiáltotta Kagome rémülten.

- Igen ő az! Jó hasznát fogom venni! Egy kifejlett szellem ereje. Veletek, halandókkal nem mennék sokra, úgyhogy el sem nyellek titeket! De én most távozok! – azzal indulni készült.

- Átkozott! – kiabálta Inuyasha és csapásra emelte a kardját.

Ám Naraku hírtelen megállt, így a meglepett hanyou nem indította el a szélbordát. Mindenki feszülten várt, mi fog most történni. Naraku mereven egy helyen a falat bámulta, mindenki arra nézett. Aztán hírtelen a fal sisteregni kezdett és megjelent valami furcsa vörös fény. Erősödni kezdett és egy csillogó védőpajzs jelent meg, majd lassan láthatóvá vált hogy gömb alakú. Szépen lassan kicsordogált a füstölgő falból, de amint kiért vakítóan felragyogott. Mindenki azt nézte, hogy vajon kit rejt a furcsa gömb.

-          Nocsak újabb vendég? – mosolyodott el Naraku.

A fény lassan elült és lassan láthatóvá tette benne az alakokat. Igen ketten voltak. Egy hosszú ezüsthajú, páncélos démon, aki magához szorít egy rémült fiatal lányt, aki szintén vértezetben van, és csukott szemmel magához húzza a szellemet. Szorosan ölelik egymást, mindkettőjük szeme csukva van, ám a gömb középre lebeg és csak ott áll meg.

Mindenki némán, mereven és meglepetten áll. Még Naraku sem tudja, igazán mit kellene tennie. Pár perc néma csönd után egy indát küld a gömb felé, de ahogy hozzáér, egyből leolvadt róla, és füstölögve mérges gázzá vált. Ám erre mintha mozgolódás támadt volna a gömbben. A lány résnyire kinyitotta a szemét és óvatosan körbenézett:

-          Sesshoumaru, megjöttünk! – suttogta.

-          Tudom. Csak vártam hogy jobban legyél.

-          Köszönöm. De mit tegyünk?

-          Egyszerű, te foglalkozz az ékkővel, én meg azzal a korccsal.

Inuyasháék eközben meredten bámulták a gömböt, és nem is tellett sok időbe nekik, hogy felismerjék benne az alakokat. A hanyounak valamiért nagyon rossz érzése támadt és átugrott Kagome mellé.

-          Ezek valamit terveznek!

-          És erre egyedül jöttél rá? – kérdezett vissza szemtelenül Shippou.

-          Fogd be! Nem hozzád beszélek!

-          Inuyasha, ha az valóban a bátyád meg Mido, akkor itt valami kemény csata lesz.

Eközben a gömbben tovább folyt a mozdulatlan és csendes tanácskozás.

-          Sesshoumaru. Fáradt vagyok. Nem bírom már sokáig az akadályt fent tartani!

-          Nem is kell. Csak erősen kapaszkodj majd belém.

-          Rendben!

-          Várj, hírtelen kell, hogy történjen minden. A jobb kezem használnom kell tudnom.

-          Nekem meg lőnöm kell tudnom majd valahogyan.

-          Ez nem lesz jó. Figyelj, amint elengeded a pajzsot zuhanni, kezdünk. Látod alattunk azt a nyúlványt. Úgy fogom irányítani, hogy arra érkezzünk. Ott lesz egy pillanatod. Engedd, hogy megtartsalak, és próbálj meg a lehető legkevesebbet mozogni, sőt feszítsd ki lent még az íjadat. Aztán… Aztán tudod mit kell tenned!

-          Igen. Rendben.

-          Akkor mehet? – kérdezte a démon, de beszéd közben még a szája is alig mozgott.

-          Várj.

-          Mi van?

-          Az, normális, ha félek? Tudod, nem akarok még meghalni, de ennek a Narakunak szörnyű az aurája!

-          Rosszabb, mint nekem, ha átváltozok? – nyitotta résnyire a szemét a szellem.

-          Nem, de félek.

-          Bízzál bennem, csak ennyit kérek! – súgta vissza Sessh.

Midayoi fejében egy mondat csendült: „… az adjon erőt, amikor ellövöd a Szent Nyílvesszőt, vagy amikor pajzsot húzol fel! Soha ne engedd, hogy a kétség közétek, álljon! Én az utolsó pillanatig bíztam Inuyashában, de akkor engedtem kicsinyes gyarlóságomnak… Te ne kövesd el ugyan ezt a hibát…” Mido felnézett a szellemre és elmosolyodott:

-          Bízok benned! – és feloldotta a védőpajzsot.

Egy pillanatra némán lebegtek a levegőben, majd iszonyatos sebességgel lefelé kezdtek zuhanni.

-          Mi a fenét művelnek ezek a bolondok? – lépett egyet előre Inuyasha és lefelé bámult, ép úgy, mint mindenki az aknában.

Mido engedte, hogy a démon megfordítsa zuhanás közben, úgy hogy csak bal karjával tartja a lány derekát átölelve. Mido közben elővett egy nyilat, és észrevette, hogy az íja mellettük zuhan lefelé. Felnyúlt és elkapta. Abban a pillanatban becsapódtak a nyúlványra. A fentiek csak egy erős robajt hallottak és kíváncsian várták mi történik oda lent.

Sessh kihúzta a Toukijint, és ellökte magát a talajtól. Háromszor gyorsabban repültek visszafelé. Mido megfeszítette a húrt, és a távoli kis pontok felé lőtt. Igazából nem tudta hova célozzon, csak Naraku fejét látta a távolban.

Inuyasha rémülten lépett hátra, ahogy meglátta a mélyről előtörő kék fénynyalábot. Egy nyílvessző száguldott el mellettük, kék szikrákat szórva és egyenesen Naraku felé tartott, aki egy elegáns mozdulattal félre lépett, ám így is éppen hogy csak ki tudott térni a vessző tisztító fénysugara elől. Inuyasha újra lefelé akart nézni, de meg is bánta. Ezüstös kék villámok szálltak el centikre az arcától, majd a fényben megjelent a lány és a démon. Mido újra megfeszítette a húrt, de nem jutott odáig, hogy ellője. Inuyasha mérgesen felordított és elküldte a szélbordát:

-          Felejtsétek el, hogy ti ölitek meg!

A kék villámokat szabdalva előre tört a szélborda és Naraku felé szállt. Az elmosolyodott és egyik páncélos nyúlványát kidugta a pajzs alól. A következő pillanatban az egész testét körbefogta a támadás, és mindenki várta hogy mi lesz ebből.

Aztán a kék villámok és a sárga szél megfordult és visszaszállt támadóikra. De még ez sem volt elég, nem semmisültek meg, össze visszakavarogtak a levegőben. Sessh rémülten tért ki az egyik felé tartó szélborda elől, így Mido nem tudta ellőni a vesszőt, sőt az ki esett a kezéből. A következő feléjük szálló kék villám elől már nem tudtak kitérni. Telibe találta őket, aminek következtében Sesshoumaru kezéből kicsusszant a lány. A villám telibe találta a zuhanó Midayoit, aki maga elé kapta íját, ami lilán felizzott a kezében és elnyelte a támadást. Ám a lány eszméletét veszítette és zuhanni kezdett a sötét mélység felé.

-          Mido! – kiáltotta Kagome Inuyasha háta mögül, aki a Tessaigával védte a saját szélbordáit.

Sangot és Mirokut a kavargó támadások kiszabadították az indák fogságából, és a Csonttörő mögé bújva védték magukat. Sesshoumarut saját támadása a falhoz vágta, és kezdte darabokra tépni a ruháját, ám a Tenseiga a sok kékesfehér fényben hírtelen vörösen lüktetni kezdett, majd fekete foltot képzett és elnyelte az összes támadást. A zabolázatlan örvények ide-oda szálltak az aknában, a közepükön a sértetlen Naraku mosolygott:

-          Csak nem a saját támadásod végez veled Sesshoumaru nagyúr? – kacagott.

-          Ne is álmodj róla! – felelte a férfi és szemei vörösen felizzottak – Mért kellett ezt elérned? – kérdezte rekedten.

-          Szóval meg akarsz küzdeni velem. Pedig akkor a kis barátnőd halálra zúza magát a mélyben!

-          Mi? – a démon abba hagyta az alakulást.

-          Úgy bizony! Ha pár másodpercen belül elindulsz, még megmentheted, ah nem ő meghal, ahogy eléri az akna alját. – mosolygott a szellem, és még folytatni akarta, de Kagome közbevágott:

-          Sesshoumaru! Mentsd meg Midayoit! Nélküled, meghal!

A szellem még egy másodpercig tétovázott, majd elrakta a kardját és fénygömbbé alakult. Eszeveszett sebességgel repült lefelé az aknában.

- Így jó! Ti meg itt haltok meg! Nekem pedig még van pár lezáratlan ügyem! –azzal Naraku elindult felfelé.

- Rohadék! – ordította Inu.

- Inuyasha! Ezt nem engedhetjük! Vegyél a hátadra! – kiáltotta a lány.

- Rendben! – bólintott a hanyou, az Tűzpatkány kimonót Kagoméra terítette, és a hátára kapta a lányt.

- Közelítsd meg amennyire, tudod! – kiabálta a lány és megfeszítette az íját.

A fél szellem bólintott és ide-oda ugrálva előre tört.

- Kagome, mindegy hol találod el! A Szélborda körülötte áramlik!

- Oké! Hát akkor! – Kagome megfeszítette a húrt és ellőtte a vesszőt, ami eddig soha nem látott fényárban úszott. Mindenki, aki csak látta kikerekedett szemmel figyelte. A nyíl becsapódott Naraku pajzsába, de benne semmi kárt sem tett. A Szél megtisztult, a Toukijin csapását is eltüntette, de Naraku tovább emelkedett. Kagome csalódottan nézett felfelé, de mégis elérte, amit akart. A szellem lábainál egy másik kis gömb jelent meg, benne az ájult farkas szellemmel. Naraku hátranézett és hagyta lezuhanni, majd Inuékra pillantott:

- Akkor haljatok meg itt, a barátotokkal együtt! – mondta és az akna megremegett.

A hegy összeomlani készült. Inuyasha Kagomét odaadta a Kirarán lovagló Sangoéknak, és ő magát Kouga után vetette.

- Vigyázz magadra! – kiáltotta a lány. 

- Kétségtelenül visszajövök! – válaszolt a hanyou és zuhanó repülésbe kezdett.