Yilsrana Hime - Egy félszellem papnő élete
I. Élet a palotában
by Yilsrana&Kaita

9. rész. Egyetlen nyílvessző

Kita elgondolkozva állt a sziklaszirt szélén, a szél bele-belekapott hajába, és ruhájába, de a félszellem lányt ez a legkevésbé sem érdekelte.  

-Min gondolkozol? –kérdezte egy hang a lány háta mögül.

-Mit keresel itt Shidzuka? –kérdezte Kita, és megfordult.

-Téged húgocskám. –mondta a legidősebb testvér. –Zoenna sama aggódott érted.

-Hogy van anya? –kérdezte Kita.

-Jól. –felelte Shidzuka. –De hiányzol neki.

-Nem megyek vissza a palotába. –jelentette ki Kita. –Még akkor se, ha Yilsranát külditek értem.

-Yilsranát nem kell küldeni. –mondta Shidzuka. –Jönni fog magától, ha akar, hiszen a nővéred ő is. Szeret téged, úgy, mint mi.

-Nem megyek vissza a palotába Shidzu. –rázta meg a fejét a félszellem lány. –Nem és nem.

-Mi aggaszt? –kérdezte Shidzuka. –Miért tűntél el az estély után?

-Anya. –mondta halkan Kita. –Ő halandó nő…

-Félsz, hogy elveszíted? –kérdezte Shidzuka, és megölelte húgát.

Kita bólintott.

-Gyere. tudom, hogy mit érzel, hisz én is anyámként tisztelem, és szeretem Zoenna samát. De ettől még nem szökhetsz el. Visszajössz velem a palotába? –kérdezte Shidzuka.

Újabb bólintás.

Yilsrana az erdőt járta. Bátyja, Shidzuka két napja hozta vissza Kitát, és ez megnyugtatta a félszellem papnőt.

-Á, Yilsrana Hime. –szólalt meg egy mézes-mázos hang. –Öröm számomra, hogy újra találkozhatunk.

Yilsrana villám gyorsan kézbe vette az íját, és egy nyílvesszőt illesztett a húrra, de a támadót még mindig nem látta.

Lehunyta szemeit, és így próbálta megérezni a támadót. Hirtelen eszébe jutott a halál angyalával folytatott beszélgetésük. Igaz, hogy azt mondta az angyalnak, hogy már nem kölyök, de valahol mégis csak egy gyerek még. Hisz még el sem múlt tizennyolc éves.

De a következő percben abba kellett hagynia az elmélkedést, mert megérezte a rejtőzködő auráját, és rögtön fel is ismerte.

-Naraku! –kiáltott Yilsrana. –Mutasd magad te féreg!

-Bravó hercegnő! –jelent meg Naraku. –Ön igazán ügyes.

-Mit akarsz? –sziszegte Yilsrana.

-Természetesen az ékkövet. –mondta Naraku. –Add át!

-Soha! –sziszegte Yilsrana, és ellőtte a nyílvesszőt.

A nyílvessző vakító, kék fény kíséretében találta el a szellemet, és súlyos sebet okozott neki.

-Nem lehet! –nyögte Naraku. –Egy korcsnak nem lehet ilyen ereje!

Aztán Naraku eltűnt.

Yilsrana elgondolkodva meredt a helyre, ahol nemrég még Naraku állt.

/Hihetetlen, hogy mire képes egy nyílvesszőm./ gondolta a lány. /Egyetlen nyílvessző./

Folytatás következik