XV. Újra otthon

Másnap is későn ébredtek. De Mido számára különös volt ez az ébredés. Halk ütemes szívverés dobbanásaira ébredt. Kinyitotta a szemét, és az ébren ülő szellemre nézett.

-          Jó reggelt! – nézett rá a férfi.

-          Neked is. – a lány nagyot nyújtózott és kedveséhez bújt – Sessh?

-          Hüm?

-          Nem lehetne minden reggel így ébredni? – kérdezte.

-          Én nem bánnám.

-          Akkor ezt megbeszéltük. Figyelj, ma edzünk, ugye? – kérdezte a lány.

-          Ideje lenne. – válaszolta a démon és megmozdult.

Reggeliztek, aztán edzés. A karmok, csapások és gyorsaság tréningje. Aztán kis szünet, majd célba lövés Kagoméval. Aztán ebéd, majd szieszta következett. Aztán eljött az, amire Mido oly rég vágyott. Sesshoumaru vívni tanította. A legegyszerűbb egy kardos hárításokat, szúrásokat és vágásokat gyakorolták. Aztán egész délután a kardok csilingelésétől zengett az erdő. Este Mido hulla fáradtan borult az ágyba, ami jelen estben a fehér prémből és Sesshoumaru vállából állt.

Aztán másnap újra edzés. De most már Midonak mind a két kardot kellett forgatnia. A lépések, minden tökéletesen ment neki. Nagyon jó közelharcosnak bizonyult. Nem testi erejére alapoztak, hanem kisebb termetére és mozgékonyságára, gyorsaságára. Mido még napnyugtakor sem akarta abbahagyni az edzést. Sessh a végén már unaloműzés ként begyorsított, hol itt jelent meg, hol ott tűnt el. Szegény lányt jól össze is zavarta. Hangosan koccantak páncélján a találatok. Mido vért izzadva küzdött és lassan megérezte hol fog felbukkanni a démon, sőt legnagyobb örömére az ő kardjai kocogtak már néha Sessh páncélján.

Aztán késő este együtt mentek megmosakodni a tóhoz, de Mido elég rosszul érezte magát, úgyhogy hamar lefeküdt aludni.

Aztán reggel… Arra ébredt, hogy valami iszonyatosan görcsöl a hasa. „Ó, a fene!” – gondolta és feltápászkodott. Sessh már nem volt mellette, de a lány kelésére vissza tért. Megmozgatta az orrát majd a lányra nézett.

-          Meg sebesültél? – kérdezte miközben a lány idegesen próbálta megigazítani a ruháját.

-          Nem.

-          Akkor mért vérzel? Érzem a véred szagát!

-          Ez komoly? - rémült meg a lány és idegesen próbálta megnézni a saját fenekét.

-          Mido… - kezdte a démon.

-          Erre most nincsen idő! Könyörgöm, azonnal vigyél haza! – suttogta rémülten Midayoi, de már rohant is a többiekhez.

-          Mi ez a vérszag? – fogadta a ma reggel különösen mogorva Inuyasha.

-          Ne kezd te is! – sziszegte a lány, aztán Sangoékhoz rohant.

-          Nekem most haza kell mennem. Kérlek vigyázzatok Rinre egy-két napig, aztán feltétlen visszajövünk érte.

-          De Mido…- néztek rá értetlenül a lányok.

-          Majd látjuk egymást! Sayorana! – kiabálta a lány és már futott vissza Sesshoumaru felé.

A démon ugyan ott állt ahol hagyta. Mido megállt előtte és türelmetlenül rá szólt:

- Na! Siessünk!

Sessh kelletlenül ölebkapta a lányt és gömböcskévé változott. Mido egész úton ingerült volt, és azért nyaggatta, hogy gyorsítsanak. Sesshoumaru a béketűrés határán volt, és már arra készült, hogy jól kiosztja a lányt, de amikor a kétségbeesett gyönyörű barna szemekbe nézett, még sem tette. Majd egy háromnegyed órát repültek, messzire jutottak az átjárótól. Végigszáguldottak a tájon és az átjárót rejtő rét felé közeledtek. A démon ereszkedni kezdett, és átsuhant a lánnyal a karjában az átjárón. Egészen a ház ajtajáig vitte a lányt, ott aztán Mido szó nélkül kiugrott a kezei közül és berohant.

-          Sziasztok! Megjöttem! – és már el is tűnt a WC-n.

-          Kicsim te vagy az? – kérdezte édesanyja az ajtó előtt.

-          Igen anya. Most dolgom van, de majd mindent elmesélek. Hány óra van? – kérdezte.

-          Mindjárt 8. – mondta az időt anyukája.

-          Akkor még beérek a suliba. – azzal a lány kivágódott az ajtón.

Besprintelt a szobájába, ott ledobálta a ruháit és a mosni valóhoz tette. Villámgyorsan átöltözött és bedobálta a kezébe kerülő könyveket a táskájába. „Már lassan 2 hete nem voltam suliban. Csütörtök van, ma legalább csak 6 órám lesz! – gondolta és kirohant a szobából.

-          Anya, fél 2re itt vagyok, majd mesélek! – kiabálta.

Kirohant és Sesshoumaruba ütközött. A démon még mindig ott állt a ház előtt. A lány idegesen az órájára nézett.

-          Figyelj, nekem be kell mennem az iskolába! Fél 2re itthon vagyok! Addig foglald le magad, vagy menny vissza! – röpke puszit nyomott a döbbenten álló démon arcára és elszaladt az utca felé.

Az iskoláig rohant, és próbálta átfutni a fejében a már több hete hallott ismereteket. Csöngetés után érkezett be. Illedelmesen bekopogott és helyet foglalt. Egész nap, még szünetekben is írt. Vázlatot másolt, feladatot oldott meg. Úgy érezte soha nem lesz vége ennek a napnak. Ráadásul megtudta hogy két nap múlva városi tesztet ír az egész osztály. Mido legszívesebben elsírta magát. Nem volt eddig sem kitűnő, de mindig legalább 4es átlaga volt. És most. Két napon keresztül éjszakába nyúlóan tanulhat. Délután teljesen kimerülten, és letörve kullogott hazafelé. Még ahhoz sem volt, kedve hogy barátnőivel beüljön valahova ebédelni. Fejét lehajtva sétált az egyre kihaltabb délutáni külváros felé. Közben még a tízóraiját majszolgatta. Magszárú cipőjét, és meg, meg libbenő iskolai egyenruháját nézte. Piros szoknyát, fehér matrózblúzt, kék gallérral és piros kendővel viselet. Lassan 3dik éve. Nagyot sóhajtott, és még lassabban bandukolt. Aztán meglátta a lépcsőket. Felslattyogott rajtuk és még kelletlenebbül elindult a ház felé. Aztán felnézett és legszívesebben visszament volna az iskolába. Sesshoumarutól teljesen megfeledkezett. A démon a háztetőn feküdt, kényelmesen elhelyezkedve. Mikor meglátta a lányt, egy könnyed mozdulattal leugrott. Mido teljesen kétségbe esett.

-          Mi van? – kérdezte Sessh a maga ”kedves” stílusával.

-          Figyelj, nekem most dolgom van itt.

-          De vissza kell mennünk! – nézett a lányra értetlenül a démon.

-          Nem lehet! Két nap múlva városi tesztet ír az évfolyamom! Tanulnom kell!

-          Nem érünk rá!

-          Sesshoumaru! Menny vissza, ha akarsz, én maradok! – azzal Mido sarkon fordult és belépett a házba.

Ledobta a táskáját, levetette a cipőit, és a konyhába ment. Édesanyja csevegve ebédet, vagy inkább uzsonnát rakott elé. A lány szó nélkül megette az adagját, ivott egy pohár szörpöt, és visszament a szobájába. Leült az íróasztalához, kinyitotta a könyvét, és tanulta az algebrai törteket, lapokat tele írt számításokkal. Soha nem volt jó matekos, de a teszt eredménye majdnem olyan nagyban számít, mintha két jegyet kapna, és eldönthetné a félévi jegyét. Október van, és neki a sok hiányzás miatt csak két jegye van, ha ezt megírja legalább 4-esre, van esélye a félévi jeles bizonyítványra.

Mido órákon át tanult, észre sem vette hogy besötétedett. Néha anyukája bevitt neki, egy kis teát vagy rágcsálni valót. Mido fel sem nézett, a két hetes hiányzását kellett bepótolnia 2 nap, illetve éjszaka alatt. Már éjfélre járt az idő, amikor is halk neszre kapta fel a fejét. Hátrafordult, de nem látott semmit. Aztán felkelt és kinyitotta az ablakot, hogy egy kis friss levegőt engedjen be. Elindult, hogy lemosdik, és lefekszik aludni. Mikor már a pizsamáját húzta, újra meghallotta a neszt. Kilépett a paraván mögül, és újfent nem talált semmit. Nagyot sóhajtott, és megrázta a fejét.

-          Úgy sem jössz vissza! – motyogta maga elé.

-          Kire gondolsz? - kérdezte egy hang, egy jól ismeret hang a háta mögül.

-          Sesshoumaru! – kiáltotta Mido örömmel.

-          Fáradt vagy, feküdj le! – mondta a démon és közben az ablak felé sétált.

-          De, mért jöttél vissza? Mondtam, hogy még 2 nap kell nekem… - Mido szomorúan nézte a férfi hátán a csillogó ezüst hajszálakat.

-          Nem azért jöttem, hogy visszavigyelek.

-          De akkor…?

-          Csak tudni akartam hogy jól vagy-e? De én megyek is. – válaszolta Sessh és fellépett az ablakpárkányra.

„Hiányoztam neki?!?” – Mido nagyon boldog volt, és ijedten kapott a démon után, amikor az menni készült.

-          Várj! Nem kell visszamenned! Elférsz itt is! – fogta meg Sesshoumaru kezét, és a démon szemébe nézett – Amúgy azt hittem, megsértődtél, és nem jössz vissza.

-          Nem vagyok sértődékeny. – húzta meg a démon a vállát.

-          Akkor maradsz?

-          Ha azt akarod! – sóhajtott Sessh.

-          Jó, akkor feküdjünk le, utána még beszélgethetünk. – ásított nagyot Mido és felhajtotta az ágytakarót.

Leült az ágyra, és Sessh re nézett, aki még mindig ugyan ott állt.

-          Mire vársz?

-          Hát, én hova? – kérdezte értetlenül a démon, és a ki nem húzott kanapéra nézett.

-          Ne bolondozz, gyere ide, csak előtte a kardokat meg az ilyeneket rakd, le! – mosolygott a lány és eldűlt a puha párnák közt, majd lehunyta a szemét.

Pár perc múlva érezte, hogy valaki mellé fekszik. Csukott szemmel a démonhoz bújt, és halkan a fülébe súgta.

-          Bocsi, de nekem pihenni kell. Jó éjt.

A szellem nem válaszolt csak magához ölelte a szeretett lányt, és mind ketten elaludtak.

Reggel Midayoi vekkere ébresztette őket. A lány álmosan kereste a csörgőórát, az éjjeli szekrényen. Sesshoumaru pedig szívrohamot kapott. Rémülten ült fel az ágyban, és füleire tapasztotta a kezét. Mido nagy nehezen lenyomta az órát. Aztán a démonra nézett. Sesshoumaru szemei fájdalmasan kikerekedtek, még mindig a fülét fogta, és szép haja kócosan lógott a szemébe. Mido önkéntelenül elvigyorodott a látványon. Aztán kimászott az ágyból, és a fürdő felé csoszogott. Megmosakodott és felöltözött. Mikor kijött Sessh még mindig az ágyon ült, egyik lábát felhúzva, és a falnak támaszkodva.

-          Nem tudom mi volt ez, de széttépem, ha még egyszer ezt csinálja! – morogta.

-          Semmi gond, ez csak az ébresztő órám volt. Legközelebb nem ezt húzom fel. De nekem mennem kell. – mondta a lány, és közben a könyveit rakta az iskola táskájába.

-          Elkísérlek! – kelt fel a démon.

Mido elmosolyodott, de azért tovább pakolt, és csak később válaszolt.

-          Nem biztos hogy ez jó ötlet… - kezdete.

-          Mért?

-          Hát, tudod nagyon feltűnő lennél. Ez a ruha, a hajad, a méregcsíkokról meg a félholdról a homlokodon nem is beszélve. És nem akarom, hogy valami bajod legyen.

-          Tudok magamra vigyázni. És az én koromban sincs mindenkin méregcsík, meg karmok. – válaszolta Sessh.

-          Figyelj, ez nem a te korod, és nem ismered. Majd egyszer eljöhetsz velem, de most nem. – azzal Mido kilépett az ajtón, a konyhába sietett és felhörpintette a kakaóját.

Sesshoumaru, utána sietett, úgy ahogy volt. A konyhában Mido húga és édesanyja is éppen reggeliztek.

-          Jó reggelt! – nyögte a meglepett nő.

A démon csak biccentett és Midohoz lépett.

- Akkor csak követelek. Nem fog észrevenni senki. – fűzte a lányt.

- Sesshoumaru, el fogok késni. Ha azt mondom, hogy nem, akkor nem.

- Már rég elkéstél. Mert én ma nem megyek suliba! – szólt bele a lány húga egy nagy szelete langalit majszolva.

- Ezt meg hogy érted? – kérdezte rémülten Midayoi.

- Kicsim, 5 perc múlva nyolc. Amúgy ha figyeltél volna rám, tegnap tudnád, hogy az alsóbb évfolyamokban nincsen ma tanítás. – fűzte tovább az édesanyjuk.

- Micsoda? De akkor mért nem ébresztettetek fel előbb? – cipőhúzás közben Mido.

- Hát, mi próbáltunk, de kulcsra volt zárva az ajtód! – kotyogta közbe teli szájjal a legkisebb.

Mido fájdalmasan elhúzta a száját és egy verejtékcsepp jelent meg a homlokán. „Persze mert bezártam este az ajtót. Nem akartam hogy véletlenül bejöjjenek, amúgy sem tudják hogy mi… De ezt most meg kell magyaráznom, legalább is ismerem anyának ezt a nézését!” – kínlódott Mido a cipőkötés rejtelmei között. Aztán felpattant:

-          Nekem sietnem kell! Sziasztok, ma nem eszek itthon. – azzal megragadta a csendben figyelő Sessh kezét és kiviharzott a házból. A démonra nézett nagy könyörgő szemekkel:

-          Kérlek, vigyél be a suliba! Csak te vagy elég gyors, hogy beérjek! Ma fogunk összefoglalni!

-          De nem azt mondat, hogy ne menjek veled, mert feltűnő vagyok? – húzta fel a szemöldökét a szellem.

-          Se ez most élethalál kérdése! – kiáltotta Mido és az órájára nézett – Már csak 2 perc csengetésig!

-          Felöltözök és elviszlek. – válaszolta Sessh teljesen higgadtan és lépett volna befele de, a lány elkapta a karját.

-          Ne! Akkor már biztos elkések! – hadarta.

-          De hát? – Sesshoumaru végnézett önmagán, cipőtlen lábain, fehér nadrágján, a fehér ingen és megcsóválta a fejét.

-          Könyörgöm! – szorította meg a kezet a lány.

A démon sóhajtott és változni készült. De nem ment. Mind a ketten csak néztek maguk elé. Sesshoumaru újra koncentrált, de sikertelenül. Értetlenül pislogott engedetlen testére.

- Úgy néz ki korlátolt, vagyok a világodban. Csak hogyan? – kérdezte saját magától.

- Jaj, ne! – Mido szemében hatalmas krokodilkönnyek jelentek meg.

A démon egy darabig nézte a szenvedő lányt, aztán egy mozdulattal a hátára kapta és már a házuk tetején voltak. Egyik háztetőről a másikra ugráltak. Sessh az orra alá morogta:

- Odáig süllyedek, mint a korcs öcsém. Egy halandó lányt hordozok a hátamon. – sóhajtotta, aztán lelassított az egyik kereszteződés mellet, egy 10 emeletes tetején. – Merre?

- Balra! Az a nagy piros tetős ház! – válaszolta Mido, és próbált nem lenézni.

Mikor megérkeztek az épület tetejére, akkor szólalt meg a csengő. Sessh leugrott az épület mögé, majd letette a lányt. Mido mondani akart valamit, de már nem volt rá ideje. Egyrészt meghallotta barátnői kiabálását, másrészt Sessh ahogy jött már fent is volt a tetőn. De a lány még tisztán hallotta a démon hangját a fülében:

-          Érted jövök.

-          Csak azt ne! – sóhajtotta Mido és elindult a barátnői felé.

A suli hihetetlenül gyorsan elment. Mido még bent marad egy fél órát, hogy a matematika tanárnője elmagyarázza a nehéz részeket, hogy pótolni tudjon. Aztán a három lánnyal kilépett az iskola kapuján. Vidáman sétáltak a szokásos gyorsétterem felé. Mido viszont nyugtalan volt. Mindenhol Sesshoumarut látta, és rémképek peregtek a szeme előtt, arról a percről amikor is egyszer csak becsapódik közé és a lányok közé. De sikeresen eljutottak a falatozóig, ahol is Mido iszonyú gyorsasággal tömte magába a hamburgert. Sietnie kellet, hiszen még legalább 6 órányi lemaradást kellet pótolnia és meg tanulnia. Elköszönt a barátnőitől, akik még marasztalni akarták, de Mido hajthatatlan volt.

Kilépett a nyüzsgő utcára. Végig sietett a négy sávos fő út mellet, aztán befordult egy szűk kis utcába, úgy gondolta rövidít. Habár éjszaka aranyakért sem menne erre, most fényes nappal bele fér. Ahogy ezt végiggondolta, egy fehér villanást látott, aztán érezte, hogy valami megragadja, majd a magasba emeli. Mido pedig felhúzta a védőpajzsot. Igaz nem ment vele sokra, mert a támadó már testközelben volt. Becsukta a szemét.

Aztán megálltak egy ház tetején. Mido kinyitotta a szemét, de hírtelen semmit nem látott az arcába lógó fehér hajszálaktól.

-          Sesshoumaru? – kérdezte meglepetten.

-          Mondtam, hogy eljövök érted!

-          De a szívbajt hoztad rám.

-          Kvittek vagyunk. Te is a csörgő valamivel. De most már menyünk, mert megfulladok ettől a bűztől. – nézett Sessh az alul elsuhanó kocsikra.

Mido bólintott, és felmászott a démon hátára és már suhantak is a házak felett. Pár perccel később, már a lány háza előtt álltak.

-          Köszönöm. – kezdte Midayoi.

-          Nincs mit.

-          De tudod nekem, megint tanulnom kell. Már csak ma este. Holnap megírom a tesztet, és visszamehetünk.

-          Értem.

-          Szóval, ha akarsz, menj vissza a te idődbe, mert unatkoznál itt.

-          Elleszek, ne aggódj. Na menj! – azzal Sesshoumaru hátat fordított a lánynak és elindult a kerti ösvényen.

Mido bement, köszönt mindenkinek, és nagyon kerülte a reggeli kulcsra zárós témát. Sikeresen meg is úszott mindenféle faggatást, és újra nekiállhatott a matek példákat megoldani, és nyelvtant magolni. A délután nagyon lassan vánszorgott, és estére be is borult. A lány néha szomorúan bámult ki az ablakon, aztán egyre jobban besötétedett és az esőcseppek dobolását lehetett csak hallani. 8 óra felé járhatott az idő, amikor is valami kaparászás szerűt hallott az ablak felöl. Felállt és kinyitotta. Az ablakon a bőrigázott kutyadémon mászott be. Hosszú hajából csöpögött az eső víz, ruháiból akár csavarni is lehetett volna. Aztán szó nélkül összehúzta magát, ám Mido látta mire készül:

-          Meg ne próbáld! – kiáltotta és rémülten a fürdő felé rángatta, az értetlen és tök vizes Sesshoumarut. Ott aztán szépen szó nélkül elkezdte leszedni a ruhákat róla. A prémet és a felső ruhákat a szárítóra rakta, a páncélt és a kardokat pedig egy leterített törölközőre.

-          Nem fog berozsdásodni? – kérdezte.

-          Nem hinném. Amúgy évszázados eső van ma. Oda át is zuhog. – sóhajtott Sessh és végre kutya módra megrázhatta magát.

Hosszú, fényes hajából szerteszálltak a csillogó cseppek és mindent beterítettek. Mido prüszkölve próbált menekülni, de nem úszta meg. Felháborodottan nézett Sesshoumarura:

-