X. Külön utakon

Még éppen hogy csak hajnalodott. Midayoi agya működésbe lépett. A lány megmozdult majd kinyitotta a szemét. Sessh még aludt, ő pedig a karjaiban feküdt. Teljesen ruha nélkül. Rémülten rántotta magára a fehér prémet. Erre már a démon is felébredt. Kinyitotta szép sárga szemeit, és kérdőn nézett a lány rémült arcára.

-         Mi a baj? –kérdezte.

-         Csak furcsa volt így ébredni. És egy percre nem emlékeztem, hogy megtörtént-e, az elmúlt éjszaka.

-         Mért félsz ennyire? – kérdezte a démon, miközben a már visszafeküdt lány karját simogatta. Mido elpirult:

-         Igazából nem tudom. Talán, mert még soha nem voltam úgy együtt férfival.

-         Értem. - válaszolta a démon és tovább simogatta a lány karját- Meg gondolom félsz a családod reakciójától!

-         Ezt honnan veszed? – kérdezte meglepetten a lány.

-         Nem egyszer hallottam az anyád és az ő anyját veszekedni. Tudták hogy mi, előbb utóbb… Édesanyád ki volt borulva, de beletörődtek abba is, amikor elhoztalak. Pedig az volt a rögeszméjük hogy nekem nincsenek érzéseim, és hogy ki foglak használni. Testileg és lelkileg is. – mesélte teljesen közömbösen a démon.

-         Sesshoumaru ez komoly?

-         Szerinted mondanám, ha nem? - kérdezte Sessh.

-         Hát pedig akkor többszörösen nagyot tévedtek. Mert neked igen is vannak érzéseid - nézett a démon szemébe a nő - Még soha de soha nem volt velem senki ennyire gyengéd és figyelmes! Lehet hogy démon vagy, de attól még téged is lehet szeretni. Mert én nagyon is képes vagyok erre. És tudod mit, ha egy ilyen jó képű pasi akar kihasználni, hát akkor legyen! – mosolyodott el a végére Midayoi.

Sesshoumaru nem válaszolt csak magához húzta és megcsókolta a lányt. Még sokáig feküdtek és beszélgettek, vagy jobbára csak nézték egymást és csókolóztak.

Aztán feljött a nap is, és kénytelenek voltak visszaindulni. Midayoinak eszébe jutott hogy nem ment haza múlt reggel, de mivel mérges volt nagyanyjára és anyukájára, úgy gondolta rá ér még, azzal hogy haza mennyen.

Felöltöztek és kéz a kézben sétáltak vissza a faluba. Ahogy kiléptek a hajnali napfényben az erdőből, megpillantották a kéz a kézben sétáló Inuyashát és Kagomét. Sesshoumaru megtorpant. Mido ránézett és elengedte a démon kezét. Sessh hálásan rámosolygott és megszólalt:

-         Bocsáss, meg! Tudod erre még… - kezdte, de Mido közbevágott.

-         Ne mondj semmit! Értem! Nem haragszom, hiszen te is megértettél engem éjjel! – Mido egy gyors csókot nyomott a szellem szájára és megindult.

Volna, de Sessh visszarántotta. A lányt egy fának támasztotta és megcsókolta. Hosszan ölelkeztek, míg nem újra elindulnak. Addigra már Inuyasha és Kagome a kunyhóban voltak. Mikor a démon és lány belépett mindenki feléjük fordult. Inuyasha nem bírta ki hogy ne szólaljon meg:

-         Hol töltöttétek az éjszakát? – kérdezet vigyorogva.

-         Semmi közöd hozzá öcsi! – mordult rá Sesshoumaru.

-         Pedig szerintem nincsen olyan testrészed, ahol nem érezném a lány szagát! – vigyorgott kitartóan a feltűnően jókedvű hanyou.

-         Akkor legalább rajtam csak az ő szaga van. De tudnád belőled milyenek, jönnek még. Biztosan csak azért viselnek el, ezek a halandók mert nem túl jó a szaglásuk.

Inuyasha csak hápogni tudott, de a sarokból hallatszott a többiek halk kuncogása. Shippou és Rin alig tudták visszafogni a nevetést. Ahogy a két fivér veszekszik, és ráadásul, ahogy Inuyasha folyamatosan alul marad a szócsatákban is.

-         Azt akarod mondani, hogy büdös vagyok? – kiabált Inu.

-         Ha csak az lennél! – sóhajtott és elindult a kunyhó belsejében a kuncogó Rinhez.

-         Jól aludtál? –kérdezte.

-         Én igen? És te Sesshoumaru nagyúr? – kérdezte a kislány ártatlan nézéssel.

Sesshoumaru szemöldöke összeráncolódót és tekintete Jakent kereste. Szóval nem csak képzelte, hogy Rin illatát érzi a visszaúton. A kis gnóm rémülten húzta össze magát, Sessh szeme megvillant.

-         Nagyuram ne haragudj rám! Én nem akartam semmi rosszat! – hebegett-habogott a rémült Jaken.

-         Ne bántsd őt Sesshoumaru nagyúr! – kezdett könyörögni Rin is – Vigyázott rám, és tényleg nem láttunk mi semmit!

Sessh keze ökölbe szorult és olyat levert a zöld kis démonnak hogy az hason csúszva szánkózott ki a házból. A többiek, még Mido és Rin is alig tudták visszafogni az előtörő nevetést. Aztán a fulladozó Inuyasha odaszólt a bátyjának:

-         Azért ez már túlzás, mi legalább Kagoméval nem visszük magunkkal Shippout! – kezdte de, a mondatott már nem tudta befejezni, mert Kagome mérgesen felpattant és a hanyoura ordított:

-         Inuyasha! Fekszik! Fekszik! Fekszik, fekszik, fekszik! – kiabálta. Szegény Inu minden egyes alkalommal egyre mélyebbre süllyedt, aztán Kagome Sesshoumarura nézett – Megtennéd hogy Jaken után dobod? – kérdezte.

-         Szíves örömest! – vigyorgott a démon és megmarkolta Inu kimonóját és az éppen feltápászkodó Jaken után dobta.

Ekkor viszont az eddig csendben ülő és a röhögést visszafojtó Miroku is erős késztetést érzett, arra hogy megszólaljon:

-         Nem tudom ki, hogy van vele, de én részemről egyetlen dolgot szűrtem le ebből az egészből… - kezdte de a három lány, Sango, Kagome, Mido egyszerre kiáltottak rá:

-         Meg ne szólalj! – ordították.

Mirokuban még túl élénken élt a tegnapi verés élménye ezért inkább nem folytatta. Ebben a percben ért be a megviselt Inuyasha és készült hogy most jól beolvas a lánynak és Sesshnek is, ám erre nem jutott ideje. Sessh megrázta a fejét, és balkézzel megvakarta a fejét, majd nagyot sóhajtott. Körbenézett és nem értette, mért van mindenki jégszoborrá merevedve. Midot kivéve mindenki nyitott szájjal bámult, még a csupa por Jaken is:

-         Nagyuram, de hát… - csak dadogni tudott. Sessh értetlenül felhúzta a szemöldökét.

-         Sesshoumaru! A karod, de azt én… - nézett kikerekedett szemekkel Inu, majd Kagome folytatta:

-         Levágta, de most ott van a helyén?

A démon mélyet sóhajtott megrázta a fejét, elhúzta a száját, majd megszólalt:

- Mért szerintetek mit csináltunk egész éjszaka Midayoival? – kérdezte és úgy nézett a kis társaságra, mintha elmebetegek gyülekezete lenne.

- Hát én nagyon is azt gondoltam, hogy ti… - kezdte a szerzetes, de akkorát kapott a mellette ülő Sangotól hogy a mondat folytatását el is fejtette.

- Hát valahogy úgy… - nyögte Inuyasha is, de még mindig nem tudott napirendre térni, szörnyen csalódott volt. - Nem elég hogy nincs, mivel piszkáljalak még a karod is visszanőtt, hogy két kézzel fojthass meg! Jó ez a nap mit ne mondjak! – dörmögte a hanyou.

- Még mindig szánalmas vagy öcsi! – sóhajtott a démon, és az ajtó felé indult, majd megállt és visszanézett – Mido, Rin Jaken! Délben indulunk! – adta ki az utasítást.

Rin és Jaken némán bólintott, Sesshoumaru kilépett az ajtón. Mido későn kapcsolt hogy tiltakozzon. Pedig még szívesen maradt volna ezzel a vidám kis csapattal. A többiek beszélgetni kezdtek a kunyhóban:

-         Pedig azt hittem ezek végre kibékülnek! – kezdte Kagome.

-         Felejtsd el! – kiabált bele Inuyasha.

-         Pedig ha összeállnának bizonyosan le tudnánk győzni Narakut! – sóhajtott Miroku.

-         Pontosan, de mind a kettő olyan makacs hogy ezt sem képesek belátni! – fűzte tovább Mido.

-         Valahogy össze kéne békíteni őket! – szólalt meg Shippou a sarokban.

-         Ne beszélj hülyeségeket! – sarkalta le Inu.

-         Pedig igaza van! Ha ti ketten összefogtok, meg Kagomét és Midot hagyjátok az ékkővel foglalkozni, akkor Narakunak esélye sincsen. – mondta csendesen Sango.

-         De a bátyám soha nem állna össze emberekkel meg hanyoukkal! – dohogott Inu – És amúgy meg nélküle is boldogulok!

-         Akkor eddig mért nem csináltál semmit Narakuval? – kérdezte Miroku.

-         Fogd be! Mert soha nem mutatja meg magát! – kiabálta a hanyou és sértődötten elfordult.

Mido közelebb hajolt a 3 baráthoz, majd suttogni kezdett:

-         Ha külön válunk legalább gyorsabban, megtaláljuk Narakut! – kezdte – De egyezzünk meg abban akármelyikünk is talál rá a nyomára, értesíti a másikat. Sango megkeres minket Kirarával, vagy én utánatok repülök Aunval. Aztán akkor egyesülünk, és összehangoljuk erőinket. Mindenkire szükség lesz a harcban. Az információkat pedig majd küldöm nektek. Ha minden igaz, arra is képes vagyok, hogy álmok útján üzeneteket fogadok. Akkor küldeni is tudok, és Mirokuval vagy Kagomével biztosan kapcsolatba tudok majd lépni. Illetve remélem. Szóval, ha valamit megtudtok, akkor üzenünk egymásnak.

-         Igen ez így jó lesz! Aztán majd meglátjuk mi sül ki ebből az együtt működésből. De van valami, amikkel sarokba szoríthatjuk őket. – mosolygott Sango.

-         Pontosan! Ha Kagome Sesshoumaruval akar lenni Inuyasha követni fogja, ha te és Rin velünk akartok egyesülni Sesshoumaru kénytelen kelletlen, de követ majd benneteket. – fűzte tovább a szerzetes.

-         Szóval a mielőbbi viszontlátásra! – nevetett Kagome.

A délelőtt gyorsan elszállt és Sesshoumaru kiadta az indulás parancsát. Rin és Mido mindenkit megölelt. A lányok sokáig ölelkeztek, aztán, Mido a szerzeteshez és Inuhoz lépett. Rámosolyogott a szerzetesre és kezet nyújtott neki:

- Béke, jó? Már nem haragszok! – Miroku elfogadta a béke jobbot:

- Örülök neki, mert eddig rettegésben éltem! De most megígérem hogy ezen túl csak Sangonak élek! – mosolygott a szerzetes és Sango hátsójára rakta a kezét, aminek a jutalma egy nagy piros tenyér nyom lett az arcán.

Mido elmosolyodott és megölelte a szerzetest, aztán Inuhoz lépett, majd őt is megölelte:

-         Vigyázz Kagoméra! – súgta a hanyou fülébe és rámosolygott.

-         Te meg az idióta bátyámra! – mosolygott vissza Inu és meg a lány után szólt – Az én szaglásom nem veritek át! – vigyorgott.

Mido rámosolygott és kinyújtott mutató ujját a szájára rakta és a hanyoura kacsintott. Inuyasha értette a célzást, és nem folytatta.

Mido, Rin és Jaken felültek Aun hátára, akit Sessh az erdőből vezetett elő. Aztán a levegőbe emelkedtek és messze szálltak a kék égben, de végig integettek. Aztán eltűntek Inuyasháék szeme elöl.