V.        Az átjáró őrzők titka és a váratlan vendég (part 2.)

Sesshoumaru megállt az átjáró előtt. Még mindig látta. „Szóval még mindig át is engedne.” –gondolta. Felnézett a csillagos égre. Még éjfél előtt járt jóval az idő. Aztán elindult és átlépett a jövőbe. Mikor kiért a vörösen derengő ködből, újra maga előtt látta a szentélyt. Most minden csendes volt, és semmi sem mozdult körülötte. Sötét volt de ő így is tökéletesen látta a tárgyak körvonalait. Egyenesen elindult az ajtó felé, majd elhúzta és kilépett a csillagfényes éjszakába. Még érezte a lány illatát a földön. Erősen figyelve, mert a nyom már több mint egy napos volt elindult a fák alatt. Aztán megpillantotta a házat. Megtorpant, nem tudta mit tegyen. Nem sétálhatott csak be és közölhette, hogy ő a lány új edzője. „De akkor mit is tegyen?” – kezdett gondolkozni. „Meg kell találnom a szobáját.” – azzal elindult az ablakok felé. Halkan könnyedén lépkedett, elérte az ajtóig. Érezte rajta a lány friss illatát, nem rég járhatott itt. Aztán a konyha majd az ebédlő ablakánál próbálkozott, de semmi jelét nem találta hogy Midayoi ott lenne. Elindult az ellenkező irányba. Lelépett a gangról és megállt az első ablak előtt. Halványan érezte a lány illatát, tovább lépet. Ezt az ablakot már sarkokig kitárva találta. A szobából valami édes füstölő illat szállt ki, és egy paraván mögött víz csobogott, valamint gyertya égett. Határozottan érezte a lány jelenlétét.

Elrugaszkodott a földtől, és felugrott az ablakba. A szobában félhomály uralkodott, csak a paraván mögött játszottak a gyertyafényben az árnyékok. Vízcsobogást hallott és arra pillantott. A vásznon átvetődő fény-árnyék játékban egy női testet pillantott meg. A víz csobogott ő feláll és törölközőért lép. Előre hajol hosszú haja majdnem a földet súrolja. A törölközővel a haját dörzsöli, hogy száradjon. Aztán hátra dobja és magára csavarja törölközőt és egy mozdulattal elhúzta a paravánt.

Éles sikoltás rázta meg a házat. A szellem ott állt némán, egy helyben, mozdulatlanul és nézte a lányt. Mido testét csak egy törölköző fedte, és testközelből farkas szemet nézhetett a Sessh páncélzatán lévő tüskékkel. Ha egy picit hevesebben lép ki… Aztán ijedten felkapta a fejét és a szellem sárga szemei néztek vissza rá. Felsikoltott de abban a pillanatban az egyetlen mozdulat, amire képes volt, hogy lendületből akkora pofont lekevert a férfinak, hogy még maga is meglepődött. De még Sesshoumaru hogy meglepődött… Ez a halandó úgy felpofozta egy szó nélkül, hogy még csak odáig sem jutott hogy arra gondoljon, hogy mond valamit. Aztán némán bámultak egymásra. A lány ijedten, Sessh pedig meglepetten. Ám megütötték fülüket a rémülten érkező családtagok hangjai. A lány egy mozdulattal az ajtónál termett és rázárta azt kulccsal. Midayoi anyukája abban a percben kopogtatott be:

-         Mido! Jól vagy? Minden rendben? – kérdezte idegesen és megpróbálta lenyomni a kilincset.

-         Igen anya, semmi bajom, csak a macska megint beszökött és megijesztett! – felelte és remélte hogy a cica nem éppen édesanyja lábához dörgölőzködik.

-         Jól van drágám! – válaszolta a nő és visszaindult a nappaliba.

A lány nagyon lassan visszafordult a démon irányába. Az még mindig egy helyben állt és ugyanolyan ledöbbenten bámult maga elé. Még most sem fogta fel mi történt. Aztán észrevette az őt, néző lányt és felé fordult. Mutató ujját kinyújtva az arca jobb oldalán levő szabályos piros tenyérnyomra mutatott. Szemöldökei idegesen rángatóztak és valamit mondani akart, de a dühtől nem találta a szavakat:

- Sesshoumaru! – szólalt meg a lány hidegen – Hogy képzeled, hogy belopakodsz a szobámba, miközben fürdök, és a szívbajt hozod rám? – kérdezte.

- Utánad jöttem és az illa… a szagodat követtem eddig. – kezdte - Az már nem az én hibám hogy te pont most fürdesz. De akkor én vissza is megyek úgy is boldogulsz egyedül. – válaszolta a tőle telhető leghidegebben, és sértődéssel a hangjában de a hatást rontotta a még mindig rángatózó szemöldöke.

- Jól van, bocsáss meg! – szólalt meg a lány. – Kérlek ne mennyel, mond el, mért jöttél, csak előbb felöltöznék! – azzal visszalépett a paraván mögé. A szekrényben kotorászni kezdett és kivette belőle a megfelelő ruhadarabokat.

Kilépett a szellem még mindig ugyan ott állt ahol hagyta. Vörösen égő arcát tapogatva. Mido elmosolyodott a látványon.

-         Ülj le! – mutatott helyet a teázó asztal mellet.

Mindketten helyet foglaltak, Sessh törökülésben karjait a mellkasán összefonva, a lány az asztal másik, szemben levő oldalára térdelt, fenekét a sarkain nyugosztva.

-         Mért jöttél utánam? – törte meg a csendet Midayoi.

-         Mert szükséged van rám! – felelte kurtán a démon.

-         Azt tudom! – válaszolta egy sóhaj kíséretében a lány – De hogyhogy hajlandó vagy segíteni nekem? – kérdezte szomorúan.

-         Mert ha készen állsz te, fogsz nekem segíteni. – válaszolta Sesshoumaru.

-         Szóval tanítani fogsz engem? De mi lesz, amit meg kell tanulnom? – kérdezte kíváncsian Mido.

-         Meg kell tanulnod kezelni a démoni erőd, és harcolni. – felelte a szellem.

-         Értem! Mikor kezdjük az edzést? – kérdezte egyre jobban felbátorodva a lány. „Ez már az 5dik kérdésem, amire válaszol.” – gondolta és nagyon elmosolyodott.

-         Amint azt mondod, hogy késszen állsz.

-         Én már most kész vagyok! – heveskedett Mido.

Sesshoumaru felállt.

-         Akkor vedd fel a démoni formádat!  - kezdte.

-         Hát igen! – és Mido elvörösödött – Csak tudod itt kezdődnek a problémák.

A démon nagyot sóhajtott:

- Csak koncentrálnod kell rá és kész. Erősen arra gondolj, amit el akarsz érni. Amúgy ha dühös vagy, vagy az életed veszélyben van akaratod, ellenére átváltozol.

- Értem! „Szóval akkor, a démoni formámat akarom. Az erőmet akarom”- gondolta a lány. Ebben a percben felizzott a nyakában a kő és ő ismét érezte, ahogy az energiák körbefogják, és mire körbenézett ott ált újra vértben, fegyverekkel, démoni formájában.

Sesshoumaru megmozgatta az orrát, és összehúzta a szemét.

-         Szóval csak ¾ rész vagy démon? – kérdezte.

-         Igen. Apám félszellem volt. Nagyanyám papnő. De nem tudom hányad, részben vagyok szellem.

-         Én viszont biztos vagyok benne. Érzem benned az emberséget, de még is senki sem mondhatná rólad, hogy halandó vagy. Valószínűleg a miko véred felerősítette benned a démon vért, így vagy képes alakot váltani.

-         Szóval bármikor képes vagyok erre? –kérdezte.

-         Igen. Akkor most változz vissza.

-         Oké!  - „Vissza akarok változni. Ember akarok lenni!” – koncentrált a lány, behunyta a szemét, de mire kinyitotta megint a pizsamás Mido volt. – Ez szuper! Ezt mind egyedül csináltam! – lelkendezett – Tényleg? Sesshoumaru neked milyen a démoni formád? Mert ez ugye az emberi alakod? Mármint hogy te teljes démon vagy de van még egy alakod is nem? – a lányból áradtak a kérdések.

-         Hát azt most nem tudom meg mutatni neked. – a démon elhúzta a száját – Nem hiszem, hogy elég nagy lenne a szobád, meg nem is akarlak halálra rémiszteni!

-         Te jó ég? Olyan hatalmas vagy akkor? Te bizonyosan 1000szer erősebb vagy nálam. Akkor meg mi szükséged van rám? – kérdezte csalódottan és elkeseredve a lány.

-         Mert te másra is képes, vagy mint démoni erőket használni. Én tisztavérű kutya démon vagyok. Te nem vagy teljes szellem, de a miko erőd kárpótol ezért. – válaszolta Sessh, de maga sem értette, mért vigasztalja a lányt.

Mido nagyot ásított.

-         De úgy látom mára ennyi elég volt. Holnap reggel legyél készen, elkezdjük az edzést. - szólat meg a férfi és az ablak felé lépett, de Mido elkapta a kezét.

-         Hova mész? Még dolgunk van! – kezdte.

-         Visszamegyek az én koromba, de mért? – nézett rá meglepetten a démon.

-         Nem kell el menned! Itt is elférsz! És még be kell mutatnom téged valakinek! – és húzni kezdte Sesshoumarut az ajtó felé. A szellem a kezét fogó kis női kézre nézett és nem állt ellen. Követte a lányt.

Kiléptek az előszobába, átmentek a nappali felé, el a konyha mellett és ott megálltak az ajtóban. Mido megköszörülte a torkát, mindenki feléjük fordult:

-         Nagymama! Be szeretném mutatni neked Sesshoumarut. Ő egy démon és segíteni fog nekem meg tanulni kezelni az erőm. Nézd! – azzal felvette démoni alakját.

Kis húga leesett a szikről, édesanyja meg sem tudott szólalni, és a család egy öntetülen őket bámult. Mido még mindig a férfi kezét fogta. A nagymama felállt és közelebb lépett:

-         Örvendek! – nézett Sesshoumarura, ő csak biccentett.

-         Itt fog lakni velünk, amíg felkészít! Ja és anya! Szükségem lenne 2 hétre, amíg nem megyek suliba! Esküszöm minden nap, elhozatom a házit!

A család csak némán állt majd Mido anyukája szólalt meg:

- Kis lányom gyere egy kicsit. Szeretnék veled beszélni négy szem közt és a konyha felé indult.

Midayoi követte.

-         Mido, tisztába vagy vele hogy mit csinálsz? Egy démont hozol a világunkba. Teljesen védtelenek vagyunk vele szemben. Ő egy szellem, egy gyilkoló gép. Tudod te, mit csináltál? – kérdezte suttogva és kétségbe esve az asszony.

-         Anya! Bízzál bennem! Sesshoumaru nem fog bántani senkit. És az én szobámba fog aludni, hogy nektek még véletlenül se keljen az útjába lennetek. – azzal megfordult és kiindult.

-         Hogy hol? – fakadt ki édesanyja.

Mido megfogta újra a démon kezét, és visszavezette a szobájába. Persze gondolta, hogy Sessh mindent hallott a beszélgetésből. Szó nélkül szétnyitotta a kanapét. Párnájai közül 2őt ráhelyezett, és egy takarót keresett a szekrényben. Mikor végzett a démonra pillantott.

-         Remélem kényelmes lesz.

-         Feleslegesen csináltad. –szólalt meg Sessh.

-         Ugyan ne makacskodj. Láttam abban a világban, nem nagyon szoktál aludni, de most az én kedvemért pihenj le egy kicsit! – ezzel ő leült az ágyára és le akart feküdni de ekkor vette észre, hogy még mindig páncélban van és a démoni formájában.

-         Hát, ja, ez így elég kényelmetlen. – és visszaváltozott.

Sessh még mindig egyhelyben állt. Mido sóhajtott és felkelt.

-         Kérlek! - nézett a démon szemébe könyörgően.

Hosszan, némán nézték egymást, majd a lány elpirult és elfordította a tekintetét. A démon sóhajtott és levette kardjait. Aztán ledobta a páncélt a földre. „Ebben a világban senki sem támadhat meg. Legalább egy kicsit lazítok!” – gondolta. Lehúzta a cipőit, és kimonója felső részét a már előzőleg levetett prémre helyezte.

Midayoi csak állt és nézte. Még nem látta páncél nélkül a démont, és most valahogy nagyon furcsa volt a gyér fényben, hiszen csak az éjjeli lámpája égett a szobában. Sessh ott állt mezítláb, fehér nadrágjában, fehér ingben, kardok prém és tüskés páncélzat nélkül. Teljesen emberinek hatott. Mido végre úgy érezte, nem választják el őt a szellemtől fényévek.

Aztán a lány elmosolyodott és lefeküdt az ágyára. Leoltotta a villanyt.

-         Jó éjszakát! – ásított nagyot.

-         Neked is! – válaszolta Sessh és ő is elhelyezkedett a fekhelyén.

Hátára feküdt, kezét a tarkója alá rakta, egyik lábát felhúzta és a plafont bámulta, hogyan játszanak rajta a kertben pislákoló lámpák fényei.

„Milyen nyugodt ez a világ. Semmilyen veszélytől vagy támadástól nem kell tartanom. Én vagyok az egyetlen egy élő démon ebben a korban. Illetve valószínűleg én sem élek már itt, csak átjöttem, de a jövőben már halott leszek.” – milyen érdekes, gondolta. – „De mit kezdek ezzel a lánnyal, ha felkészült? Naraku ellen használom? És egyáltalán mért érdekel a sorsa. Elég erős vagyok magam is, hogy megszabaduljak Narakutol. Az, az átkozott, megpróbált magába olvasztani! Hogy képzelete! – és keze ökölbe szorultak. A lány hangosan lélegzett álmában. A szellem arra fordult.

Midayoi az oldalán feküdt, arccal a démon felé. Egyik karja a feje alatt másik a teste mellett. Lábait behajlította törékeny alakjáról lecsúszott a takaró. Sesshoumaru csendesen figyelte. A csendben még a lány szívverését is hallotta. Lassan és szabályosan dobogott, a lány nyugodtan aludt.

„Mért vagyok ezzel a halandóval, vagy mivel? Mért érzem úgy, hogy nem hagyhatom magára? – halkan sóhajtott. – Én is alszok egyet, abban a világban úgy sem nagyon van rá módom, mondjuk, nem nagyon hiányzik. 2 naponta 3-4 óra bőven elég nekem. De most akkor bőven kipihenem magam.” – gondolta és lehunyta a szemét.

Tíz perc múlva már semmit sem lehetett hallani a szobában csak két ember egyenletes szuszogását. Ezt hallotta a halkan az ajtó kilincsét lenyomó nő is, amikor benézett a szobába. „Minden rendben. Alszanak.” –gondolta, megfordult és visszatért saját szobájába ahol már valaki várta.

-         Szóval nem bírtad ki lányom. – szólalt meg a látogató.

-         Nem, tudom hogy nem helyes. – sóhaj - Már majdnem felnőtt nő, nem szólhatok bele minden döntésébe, és így is elég nagy a teher a számára. Csak félek, elköveti ugyan azt a hibát, mint én 17 évvel ezelőtt…

-         Úgy gondolod, hogy ő és az a démon? Nem hinném… - válaszolt az idősebbik nő. – Sesshoumaru teljes démon, nem hanyou, ahogy ő volt. Nem hinném, hogy lennének emberi érzései, és azt sem értem mért segít Midayoinak.

-         Pont ezen gondolkodtam anya. Milyen szál fűzi a lányomhoz?

-         Nem tudom de, rajta tartom a szemem. – azzal felállt.

-         És mit tudnál csinálni, ha bevadul? Nincsen az, az erő ezen a világon, ami meg tudná állítani. Láttad nem is csak egy kisebb démonocska, bizonyosan valamelyik tartomány örököse, láttad a vértjét és a prémjét…

-         Nem vagyok vak. De nem tehetünk semmit. – és kilépett az ajtón – Jó éjt!

-         Neked is anya!

Mindketten nyugovóra tértek. A ház végleg elcsendesedett.